Az I. tradíció pályázat meghirdetésre került 2012 ősszel!
Az eredményhirdető konferencia programja:
|
A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG
ÖNKÉNTES GYŰJTŐ SZAKOSZTÁLYA TISZTELETTEL MEGHÍVJA ÖNT AZ I. TRADÍCIÓ NÉPRAJZI GYŰJTŐPÁLYÁZAT 2013. JÚNIUS 22-ÉN 10 ÓRA 30 PERCKOR KEZDŐDŐ ÜNNEPÉLYES EREDMÉNYHIRDETŐ RENDEZVÉNYÉRE HELYSZÍN: NÉPRAJZI MÚZEUM, 213. DÍSZTEREM CÍM: BUDAPEST, V. KERÜLET, KOSSUTH TÉR 12. AZ ÉRTÉKELÉST VÉGZŐ SZAKMAI ZSŰRI KONFERENCIA KERETÉBEN SZÁMOL BE A PÁLYAMŰVEKRŐL, A LEGEREDMÉNYESEBB PÁLYÁZÓK BEMUTATJÁK MUNKÁJUKAT ÉS KIÁLLÍTJÁK TÁRGYAIKAT. PROGRAM: 10.30 A RENDEZVÉNYT KEMECSI LAJOS, A MAGYAR NÉPRAJZI TÁRSASÁG FŐTITKÁRA, A NÉPRAJZI MÚZEUM FŐIGAZGATÓJA NYITJA MEG 10.35 A PÁLYÁZATOT ÉS A BEÉRKEZETT PÁLYAMŰVEKET BEMUTATJA PAÁL ZSUZSANNA, AZ ÖNKÉNTES GYŰJTŐ SZAKOSZTÁLY ELNÖKE 10.45 -11.40 A PÁLYAMŰVEK KATEGÓRIÁNKÉNTI ÉS TÉMAKÖRÖNKÉNTI ÉRTÉKELÉSE: BAKSA BRIGITTA AZ ÖNKÉNTES GYŰJTŐ SZAKOSZTÁLY TITKÁRa LANDGRAF ILDIKÓ AZ MTA BTK NÉPRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET TÁTRAI ZSUZSANNA AZ MTA BTK NÉPRAJZTUDOMÁNYI INTÉZET VASVÁRI ZOLTÁN ETNOGRÁFUS MÁTÉ GYÖRGY A NÉPRAJZI MÚZEUM 11.40-11.50 A PÁLYÁZÓK ÜNNEPÉLYES ELISMERÉSE ALKALMÁBÓL ENYEDI ÁGNES ÉNEKEL. 11.50-12.20 A JUTALMAKAT KEMECSI LAJOS ADJA ÁT. 12.20-12.50 SZÜNET, VENDÉGSÉG 12.50-14.15 AZ ÜNNEPSÉG FÉNYPONTJA: A LEGJOBB HELYEZÉST ELÉRT PÁLYÁZÓK FELKÉRÉSE PÁLYAMUNKÁJUK BEMUTATÁSÁRA. KIÁLLÍTANAK: GYARMATI ÉVA, TURÓS ÉVA, TÓTH ERIKA, NÉMETH ERZSÉBET, MAKKAI-ILKEI ILDIKÓ, SZÖRFI JÓZSEFNÉ SOLTI ERZSÉBET, HADRI VERONIKA, ZEMEN PÁLNÉ, KURDI TIBOR ÉS BÁRÁNY KRISZTIÁN. A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA ÉS A KIÁLLÍTÓKAT KÖSZÖNTI PAÁL ZSUZSANNA. 14.15-14.25 ENYEDI ÁGNES ÉNEKEL 14.25-14.55 A RENDEZVÉNY A 2013-AS ESZTENDŐ SEBESTYÉN GYULA EMLÉKÉRMES DEVECSEI GÁBORNÉ ELŐADÁSÁVAL ÉS KIÁLLÍTÁSÁVAL ZÁRUL. ELŐADÁSA CÍME A NEMESHANYI CSIPKE ÚTJA. 14.45-16.00 A KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTÉSE, ISMERKEDÉS 14.45 SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ 15.00-16.00 A KONFERENCIA ZÁRTKÖRŰ SZAKMAI KEREKASZTALLÁ ALAKUL ÁT A GYŰJTŐMOZGALOM MEGÚJÍTÁSÁRÓL, MEGHÍVOTT RÉSZTVEVŐKKEL, BAKSA BRIGITTA ÉS PAÁL ZSUZSANNA MODERÁLÁSÁVAL. 16.00 AZ ÜNNEPSÉG VÉGEZTÉVEL A NÉPRAJZI MÚZEUM MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA-PROGRAMJAI VÁRJÁK RÉSZTVEVŐINKET. A RENDEZVÉNY LÉTREJÖTTÉHEZ HOZZÁJÁRULNAK: NM, AMKA, NKA, MTA NKI Jó szórakozást! |
Beszámoló az I. Tradíció pályázat eredményeiről
Paál Zsuzsanna : A Tradíció Pályázat alapítása, szellemisége és a pályaművek áttekintő értékelése
A Tradíció pályázat meghirdetését tavaly ősszel tűzte ki célul az Önkéntes Gyűjtő szakosztály. Az 1952-től rendszeresen meghirdetett önkéntes gyűjtői pályázat megújítását egyik sarkalatos feladatunknak tekintjük azóta is. Javaslatunkat, hogy az önkéntes gyűjtők pályázatát Társaságunk karolja fel és tematikájára az eddiginél nagyobb befolyással legyen, a társasági vezetőség elfogadta. A pozitív fogadtatásra a Társaság szellemiségében rejlik a magyarázat.
A magyar néprajznak Társaságunk mindmáig a leghosszabb életű folyamatosan működő intézménye. A Magyar Néprajzi Társaság vezetői mindig szorosan ápolták a nép, az érdeklődő nagyközönség és szaktudomány közötti kapcsolatokat, erre példa az önkéntes gyűjtő mozgalom.
A Tradíció pályázati kiírás alapelveit megfogalmazta tehát szakosztályunk és az elkövetkező hónapokban véglegesítettük a megszövegezést. Az egyik legfontosabb szempontunk az alapításkor az ügy érdekében az önkéntes kapacitás (szakmai és a műkedvelő egyaránt) minél tágabb körének megnyerése. A pályázati eredményhirdetés alkalmából évente kiállítást és konferenciát szervezünk.
A Gyűjtőpályázat gyermekszekciójának kiépítését is javasoltuk tavaly szeptemberben. A pályázat iskolai meghirdetését, segédanyagok (tematikus kérdéssorok, kérdőívek) összeállítását meg is terveztük. Ennek érdekében 2012 december végén 2300 általános iskolához juttattuk el elektronikus levelünket, felkérésünket. Bízunk benne, hogy amint az iskolák vezetése a jelenleg mélyreható szervezeti átalakulások sokkjából magához tér, meglátják a Tradíció Pályázat támogatásában rejlő lehetőséget gyermekeik számára. Míg széleskörűen meg nem jelennek a Tradíció Pályázaton pályaművekkel a nyelvterületünkön folyó iskolai néprajzi szakkörök és a tanórai oktatók nem mutatják be praxisukat, addig e témában figyelmünk arra a néhány pályázatra irányul, melyeket néprajzi tematikát oktató iskolák küldtek be az Első Tradíció Pályázatra. Az ő eredményes munkájukat a mai ünnepség alkalmából üdvözöljük és jutalmazzuk.
2012 őszén terveztük még a legjobb pályázatok szinopszisát tartalmazó "Tradíció" szakmai publikáció alapítását is. Ez még időrendben előttünk álló feladat és ezután keressük a megvalósítás és a szakmai és az anyagi támogatást lehetőségeit. A szakmai zsűri által érdemesnek tartott pályaműveket a Néprajzi Múzeum Adattárában helyezzük el. A legjobb pályaművek alkotói számára Tradíció Néprajzi országos továbbképző táborban való ingyenes részvételt biztosítunk.
Tavaly szeptemberben az elmúlt öt évben végzett néprajz szakos hallgatók megkeresése, tanulmányaik, írásaik, esetleg szakdolgozataik gyűjtött anyagainak bevonása a pályázati anyagok közé, szintén tervünk volt. Azt valljuk, hogy a néprajzi gyűjtés pályázati lehetőségét a szakmai gyűjtők előtt is meg kell nyitnunk, e téren a néprajzi múzeumi kiírások szokásával szakítunk. Nem csupán azért, mert sok olyan néprajzot végzettről van tudomásunk, akik más pályán helyezkedtek el és szakmájuk további műveléséhez így a Tradíció pályázat keretet biztosít, hanem azért is, mert az "önkéntes" jelző nem kizáró tartalmú. Szemléletünk értelmében, ellenkezőleg! Befogadjuk a szakmabelieket a gyűjtéseikkel, feldolgozásaikkal és az adattári elhelyezéssel. Számítunk szakértelmükre a néprajzi gyűjtés terjesztésében, módszertani fejlesztésében és a helyi gyűjtések összehangolásában. A gyűjtőpályázatra való meghívással ott tarthatjuk a szakmabeli gyűjtőket a néprajztudomány közelében. Szemléletünket jellemzi az is, hogy a tanárokon, tanítókon, óvónőkön, vagyis a pedagógusokon kívül még ösztönözzük a kézművesek, népzenészek, népzenetanárok és hangszerkészítők, néptáncosok, valamint a közművelődésben dolgozók, szakkörvezetők pályázatunkon való részvételét is.
Mindezek a szempontjaink az első Tradíció Pályázat kiírásában már mind jelen voltak.
A 2013-as pályázat mérlege. Az Első Tradíció Pályázatra 133 pályamű érkezett be a 2013 április 30-i határidőre. Az értékeléseket 31 szakértő kolléga végezte nagyon lelkiismeretesen. A 12 kategória mindegyikében lett benyújtva pályázat, a legtöbbet az Emlékezünk és Szülőföldünk értékei kategóriában, a legkevesebbet a Népköltészet és Társadalom témákban nyújtottak be a pályázók. A Szülőföldünk értékei témakör lett a tematikailag legvegyesebb kategória és itt fordul elő leginkább az anyagi kultúra témakör is.
A 8 darab táplálkozás témakörben érkezett munka legjobbját Laján jeligével Kovács Lajos István írta. 15 darab pályamű készült a kézművesség témakörön belül, ezek közt különösen sok nyerte el a zsűri legnagyobb tetszését: a három csipkekészítéses munka, melyek szerzői be is mutatkoznak ma és egy bútorfestő kézműves mester, aki lefilmeztette saját műhelybeli gyakorlatát, ő sajnos nem vállalkozott most bemutatkozásra: bízunk benne, hogy Schneider Péterné hartai mester újabb munkájával legközelebb is találkozunk és pályaműve a mostanihoz hasonlóan sikeres lesz. A 7 darab viselet- és babakészítés témakörű pályamű képezi a legerősebb mezőnyt az egész pályázaton: 3 kiváló és 3 nagyon jó minősítést állapított meg a zsűri az értékelés során, nagyon felkészült és kivételesen jól megírt, illusztrált munkákat láthattunk.
A népzene témakörben mindössze 2 pályázat került benyújtásra, de mindkettő kiváló munka. Ezúton kérjük fel Enyedi Ágnes népdalénekest és néprajzkutatót, hogy ösztönözze a a népzenészeket és néptáncgyűjtőket pályázásra, vigye hírét a gyűjtő szakosztályi kezdeményezésnek.
Némi csalódást okozott, hogy a művelődési házak és közművelődési intézmények nem nyújtottak be pályázatot. Pedig nagyon fontos lenne, hogy bekerüljenek a néprajzi vérkeringésbe azok a mai szakköri és felnőtt képzési tendenciák is, melyek ma minden városban tapasztalhatók és rengeteg szakkör működik. Bízunk abban, hogy a második felhívásunkra a közművelődés szakemberei is felfigyelnek.
A 11 népszokás témakörben benyújtott pályamű közt 2 kiváló és 4 nagyon jó munka van. A közösségek témakörön belül benyújtott 6 pályamű közt nem volt kiváló minősítésű, de volt 3 nagyon jó munka. Ez a témakör a korábbi években a néprajzi múzeumi gyűjtőpályázatok egyik preferált témaköre volt és évről évre szerepelt a kiírásokban. Ez idő alatt pályázóink megbarátkozhattak a közösségek néprajzi vizsgálatával, mint gyűjtési témával. De e témakör gyűjtésekor és feldolgozásában láthatóan szakmai segítséget igényelnek.
Korcsoportok szerint nem választottuk szét a pályázatokat, mert nagyon elenyésző volt az ifjúsági pályázók aránya (5 fő). Az ő értékelésüket beleolvasztottuk a többi témakörbeli munka értékelésébe.
A pályázókkal való személyes kapcsolattartásról is szólnék röviden. Előfordult, hogy egyes pályázókkal hosszú levelezéseim voltak, ha a pályázó ezt igényelte. Témakörrel kapcsolatos levelezést folytattam Kopecsni Gáborral is többek között. Egy különös és rendkívül értékes gyűjtést mutat be pályázatában. Kétkedés, hogy jó nyomon jár-e és jól ragadja-e meg a néprajzinak gondolt témát, nem csak benne, hanem más pályázóban is volt.
Kijelenthetjük: sikerrel zárul a Magyar Néprajzi Társaság ELSŐ TRADÍCIÓ PÁLYÁZATA.
A szakmai zsűri úgy ítélte, hogy minden egyes pályaművet a Néprajzi Múzeum Etnológia Adattárában megőriz és kutathatóvá tesz. Azonban lesz néhány pályamű, melynek benyújtóit kiegészítő információkra kérjük majd meg ahhoz, hogy az Adattárba bekerülhessenek. Például a leírás nélküli hanganyagokhoz részletes dokumentációra van szükség. A pályamunkák elérhetőek lesznek a jövő szakírói és érdeklődői számára a Néprajzi Múzeum mindenkori épületében!
A Tradíció nyári Táborunkon felkínálunk a legkiválóbb pályamunkák készítői számára táborban való ingyenes részvételt 16-18 fő részére. Ez a kiemelt díjazásunk! Másik támogatási formánk 5-7 fő részére: kedvezményes áron való részvétel a Tradíció Táborban Örkényben 2013 július 22-26. között.
Pályázóink tisztelik a múltat, műkedvelő szemléletük és lelkesültségük, kreativitásuk nagy kincs számunkra is. Szellemi és anyagi örökségüket becsülik és ez mélyen átjárja munkáikat! Értékelést végző kollégáink szívesen állnak a pályázók rendelkezésére konzultáció és szakmai iránymutatás biztosítása érdekében, igény szerint.
A következő Tradíció Pályázati felhívásunkat 2013 szeptemberben tesszük közzé. Addig a zsűri tagjai megbeszélik a lezajlott pályázat tapasztalatait. Kijelenthetem a zsűri értékelésének ismeretében, hogy a témakategóriákon minden bizonnyal ejtünk néhány változtatást. És valószínűleg a következő pályázatban már saját névvel szerepelnek pályázóink, a titkosítást az értékelésre való előkészítéskor végezzük el.
A Tradíció pályázat meghirdetését tavaly ősszel tűzte ki célul az Önkéntes Gyűjtő szakosztály. Az 1952-től rendszeresen meghirdetett önkéntes gyűjtői pályázat megújítását egyik sarkalatos feladatunknak tekintjük azóta is. Javaslatunkat, hogy az önkéntes gyűjtők pályázatát Társaságunk karolja fel és tematikájára az eddiginél nagyobb befolyással legyen, a társasági vezetőség elfogadta. A pozitív fogadtatásra a Társaság szellemiségében rejlik a magyarázat.
A magyar néprajznak Társaságunk mindmáig a leghosszabb életű folyamatosan működő intézménye. A Magyar Néprajzi Társaság vezetői mindig szorosan ápolták a nép, az érdeklődő nagyközönség és szaktudomány közötti kapcsolatokat, erre példa az önkéntes gyűjtő mozgalom.
A Tradíció pályázati kiírás alapelveit megfogalmazta tehát szakosztályunk és az elkövetkező hónapokban véglegesítettük a megszövegezést. Az egyik legfontosabb szempontunk az alapításkor az ügy érdekében az önkéntes kapacitás (szakmai és a műkedvelő egyaránt) minél tágabb körének megnyerése. A pályázati eredményhirdetés alkalmából évente kiállítást és konferenciát szervezünk.
A Gyűjtőpályázat gyermekszekciójának kiépítését is javasoltuk tavaly szeptemberben. A pályázat iskolai meghirdetését, segédanyagok (tematikus kérdéssorok, kérdőívek) összeállítását meg is terveztük. Ennek érdekében 2012 december végén 2300 általános iskolához juttattuk el elektronikus levelünket, felkérésünket. Bízunk benne, hogy amint az iskolák vezetése a jelenleg mélyreható szervezeti átalakulások sokkjából magához tér, meglátják a Tradíció Pályázat támogatásában rejlő lehetőséget gyermekeik számára. Míg széleskörűen meg nem jelennek a Tradíció Pályázaton pályaművekkel a nyelvterületünkön folyó iskolai néprajzi szakkörök és a tanórai oktatók nem mutatják be praxisukat, addig e témában figyelmünk arra a néhány pályázatra irányul, melyeket néprajzi tematikát oktató iskolák küldtek be az Első Tradíció Pályázatra. Az ő eredményes munkájukat a mai ünnepség alkalmából üdvözöljük és jutalmazzuk.
2012 őszén terveztük még a legjobb pályázatok szinopszisát tartalmazó "Tradíció" szakmai publikáció alapítását is. Ez még időrendben előttünk álló feladat és ezután keressük a megvalósítás és a szakmai és az anyagi támogatást lehetőségeit. A szakmai zsűri által érdemesnek tartott pályaműveket a Néprajzi Múzeum Adattárában helyezzük el. A legjobb pályaművek alkotói számára Tradíció Néprajzi országos továbbképző táborban való ingyenes részvételt biztosítunk.
Tavaly szeptemberben az elmúlt öt évben végzett néprajz szakos hallgatók megkeresése, tanulmányaik, írásaik, esetleg szakdolgozataik gyűjtött anyagainak bevonása a pályázati anyagok közé, szintén tervünk volt. Azt valljuk, hogy a néprajzi gyűjtés pályázati lehetőségét a szakmai gyűjtők előtt is meg kell nyitnunk, e téren a néprajzi múzeumi kiírások szokásával szakítunk. Nem csupán azért, mert sok olyan néprajzot végzettről van tudomásunk, akik más pályán helyezkedtek el és szakmájuk további műveléséhez így a Tradíció pályázat keretet biztosít, hanem azért is, mert az "önkéntes" jelző nem kizáró tartalmú. Szemléletünk értelmében, ellenkezőleg! Befogadjuk a szakmabelieket a gyűjtéseikkel, feldolgozásaikkal és az adattári elhelyezéssel. Számítunk szakértelmükre a néprajzi gyűjtés terjesztésében, módszertani fejlesztésében és a helyi gyűjtések összehangolásában. A gyűjtőpályázatra való meghívással ott tarthatjuk a szakmabeli gyűjtőket a néprajztudomány közelében. Szemléletünket jellemzi az is, hogy a tanárokon, tanítókon, óvónőkön, vagyis a pedagógusokon kívül még ösztönözzük a kézművesek, népzenészek, népzenetanárok és hangszerkészítők, néptáncosok, valamint a közművelődésben dolgozók, szakkörvezetők pályázatunkon való részvételét is.
Mindezek a szempontjaink az első Tradíció Pályázat kiírásában már mind jelen voltak.
A 2013-as pályázat mérlege. Az Első Tradíció Pályázatra 133 pályamű érkezett be a 2013 április 30-i határidőre. Az értékeléseket 31 szakértő kolléga végezte nagyon lelkiismeretesen. A 12 kategória mindegyikében lett benyújtva pályázat, a legtöbbet az Emlékezünk és Szülőföldünk értékei kategóriában, a legkevesebbet a Népköltészet és Társadalom témákban nyújtottak be a pályázók. A Szülőföldünk értékei témakör lett a tematikailag legvegyesebb kategória és itt fordul elő leginkább az anyagi kultúra témakör is.
A 8 darab táplálkozás témakörben érkezett munka legjobbját Laján jeligével Kovács Lajos István írta. 15 darab pályamű készült a kézművesség témakörön belül, ezek közt különösen sok nyerte el a zsűri legnagyobb tetszését: a három csipkekészítéses munka, melyek szerzői be is mutatkoznak ma és egy bútorfestő kézműves mester, aki lefilmeztette saját műhelybeli gyakorlatát, ő sajnos nem vállalkozott most bemutatkozásra: bízunk benne, hogy Schneider Péterné hartai mester újabb munkájával legközelebb is találkozunk és pályaműve a mostanihoz hasonlóan sikeres lesz. A 7 darab viselet- és babakészítés témakörű pályamű képezi a legerősebb mezőnyt az egész pályázaton: 3 kiváló és 3 nagyon jó minősítést állapított meg a zsűri az értékelés során, nagyon felkészült és kivételesen jól megírt, illusztrált munkákat láthattunk.
A népzene témakörben mindössze 2 pályázat került benyújtásra, de mindkettő kiváló munka. Ezúton kérjük fel Enyedi Ágnes népdalénekest és néprajzkutatót, hogy ösztönözze a a népzenészeket és néptáncgyűjtőket pályázásra, vigye hírét a gyűjtő szakosztályi kezdeményezésnek.
Némi csalódást okozott, hogy a művelődési házak és közművelődési intézmények nem nyújtottak be pályázatot. Pedig nagyon fontos lenne, hogy bekerüljenek a néprajzi vérkeringésbe azok a mai szakköri és felnőtt képzési tendenciák is, melyek ma minden városban tapasztalhatók és rengeteg szakkör működik. Bízunk abban, hogy a második felhívásunkra a közművelődés szakemberei is felfigyelnek.
A 11 népszokás témakörben benyújtott pályamű közt 2 kiváló és 4 nagyon jó munka van. A közösségek témakörön belül benyújtott 6 pályamű közt nem volt kiváló minősítésű, de volt 3 nagyon jó munka. Ez a témakör a korábbi években a néprajzi múzeumi gyűjtőpályázatok egyik preferált témaköre volt és évről évre szerepelt a kiírásokban. Ez idő alatt pályázóink megbarátkozhattak a közösségek néprajzi vizsgálatával, mint gyűjtési témával. De e témakör gyűjtésekor és feldolgozásában láthatóan szakmai segítséget igényelnek.
Korcsoportok szerint nem választottuk szét a pályázatokat, mert nagyon elenyésző volt az ifjúsági pályázók aránya (5 fő). Az ő értékelésüket beleolvasztottuk a többi témakörbeli munka értékelésébe.
A pályázókkal való személyes kapcsolattartásról is szólnék röviden. Előfordult, hogy egyes pályázókkal hosszú levelezéseim voltak, ha a pályázó ezt igényelte. Témakörrel kapcsolatos levelezést folytattam Kopecsni Gáborral is többek között. Egy különös és rendkívül értékes gyűjtést mutat be pályázatában. Kétkedés, hogy jó nyomon jár-e és jól ragadja-e meg a néprajzinak gondolt témát, nem csak benne, hanem más pályázóban is volt.
Kijelenthetjük: sikerrel zárul a Magyar Néprajzi Társaság ELSŐ TRADÍCIÓ PÁLYÁZATA.
A szakmai zsűri úgy ítélte, hogy minden egyes pályaművet a Néprajzi Múzeum Etnológia Adattárában megőriz és kutathatóvá tesz. Azonban lesz néhány pályamű, melynek benyújtóit kiegészítő információkra kérjük majd meg ahhoz, hogy az Adattárba bekerülhessenek. Például a leírás nélküli hanganyagokhoz részletes dokumentációra van szükség. A pályamunkák elérhetőek lesznek a jövő szakírói és érdeklődői számára a Néprajzi Múzeum mindenkori épületében!
A Tradíció nyári Táborunkon felkínálunk a legkiválóbb pályamunkák készítői számára táborban való ingyenes részvételt 16-18 fő részére. Ez a kiemelt díjazásunk! Másik támogatási formánk 5-7 fő részére: kedvezményes áron való részvétel a Tradíció Táborban Örkényben 2013 július 22-26. között.
Pályázóink tisztelik a múltat, műkedvelő szemléletük és lelkesültségük, kreativitásuk nagy kincs számunkra is. Szellemi és anyagi örökségüket becsülik és ez mélyen átjárja munkáikat! Értékelést végző kollégáink szívesen állnak a pályázók rendelkezésére konzultáció és szakmai iránymutatás biztosítása érdekében, igény szerint.
A következő Tradíció Pályázati felhívásunkat 2013 szeptemberben tesszük közzé. Addig a zsűri tagjai megbeszélik a lezajlott pályázat tapasztalatait. Kijelenthetem a zsűri értékelésének ismeretében, hogy a témakategóriákon minden bizonnyal ejtünk néhány változtatást. És valószínűleg a következő pályázatban már saját névvel szerepelnek pályázóink, a titkosítást az értékelésre való előkészítéskor végezzük el.
- Elhangzott 2013. június 22-én a Magyar Néprajzi Társaság I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat ünnepélyes eredményhirdető rendezvényén a Néprajzi Múzeumban.
Landgraf Ildikó
Az I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázatra beérkezett pályamunkák értékelése szövegfolklorista szemmel[*]
Nagy öröm látni, hogy sem a júniusi kánikula, sem a nagy távolság – hiszen sokan az ország különböző pontjairól, sőt a határon túlról érkeztek Budapestre a Néprajzi Múzeumba – nem jelentett akadályt, és a pályázók nagy számban eljöttek az I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat eredményhirdetésére. Bizonytékát adva, hogy az önkéntességben, az amatőr gyűjtőmozgalomban mennyi erő és lehetőség rejtőzik. Minden elismerés megilleti a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtő Szakosztályának vezetését, Paál Zsuzsanna elnököt és a titkárokat, Baksa Brigittát és Birinyi Józsefet, hogy 2010 után két év kimaradással sikerült újra meghirdetni egy országos önkéntes néprajzi gyűjtőpályázatot, immáron a Magyar Néprajzi Társaság szervezésében.
Minden közösségnek megvannak a maga történetei, legyen szó egy népről, népcsoportról, vagy egy kisebb közösségről, egy faluról vagy egy családról. Kurt Ranke germanista, szövegfolklór kutató használta először a homo narrans (Kategorienprobleme der Volksprosa. Fabula, 1967. 9. 4–12) a történetmondó, -mesélő ember kifejezést. Különösen az 1990-es évektől vált népszerűvé a folklorisztikában az embert történetmesélő habitusa alapján megnevező kategória, számos elemzés fókuszába a történetmondás és a történetek értelmezése a került. Napjainkig fontos kutatási irány a narratívumok tanulmányozása az elbeszélő szemszögéből, a történetmondás céljainak, következményeinek, a történetmondással kapcsolatos attitűdöknek a vizsgálata. A szövegfolkloristák nemzetközi társaságának (International Society for Folk Narrative Research) 2013-as vilniusi konferenciáján az egyik szekció a homo narrans címet viselte és az előadók többek között ezeket a témaköröket járták körül. A személyes és közösségi létünket tagoló események, ünnepek a múltra való visszatekintésre ösztönöznek minket. Az emlékezés nem csak felidézi, hanem magyarázza is a múltat, a jelent a múlt folytatásaként fogadtatja el, emlékeinkből erőt meríthetünk, építkezhetünk. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a családi összejövetelek, ünnepek alkalmat adnak arra, hogy felidézzük a család jól ismert, sokat hallott történeteit, mégis jólesik újra hallani azokat és ezzel is megerősíteni összetartozásérzésünket. Az ember természetes igénye, hogy gondolatait, tapasztalatait történetekbe foglalva mondja el. A Tradíció pályázatra érkező munkák értékelésekor két témacsoportnak voltam a felelőse, a rendkívül népszerű Emlékezünk (23 pályázat) és a viszonylag kevés pályamunkát (4 pályázat) eredményező Népköltészet csoportoknak. Az Emlékezünk témakörbe személyes, családi vagy egy kisebb közösség, település fontos eseményeit megörökítő visszaemlékezéseket vártunk. Pályázni lehetett annak bemutatásával is, hogy egy helyi közösség, falu miként őrzött meg egy nevezetes esetet (helynevekben, falukrónikákban, emléktáblán, emlékművel, helyi megemlékezésekkel, ünnepségekkel) az emlékezetében. A pályamű lehetett akár a saját életút, vagy azon belül egy kiemelt, fontos életszakasz felidézése, leírása (önéletírás) vagy az élmények egykorú rögzítése (napló), de lehetett mások visszaemlékezéseinek (életútinterjú) lejegyzése, illetve ezek elemzése, feldolgozása. A visszaemlékezések szólhattak akár a mindennapokról, akár a nagy történelmi sorsfordulók (háborúk, kitelepítések, kollektivizálás, 1956) helyi megnyilvánulásairól, történéseiről. A néprajzi gyűjtés kritériumának akkor felelt meg a pályázat, ha az élménytörténeteket nem átdolgozásban küldte el a pályázó, hanem minden esetben szószerinti lejegyzésben, ahogy az adatközlőtől hallotta.
A háborúk emlékanyagának feltárása több tudományág, többek között a néprajztudomány számára is nagyon fontos kutatási terület. Vártuk az elmúlt évtizedek, vagy akár évszázad katonaéletére, katonai hagyományaira, szokásaira és rituáléira való visszaemlékezéseket is. Nagyon jó kiindulópont egy önkéntes néprajzi gyűjtő számára, hogy elsőként saját családtagjai, rokonai háborús élménytörténeteit jegyzi le. Sajnos a II. világháborút, fogságot megjártak közül ma már csak kevesen élnek, több pályázó így csak másodlagos közlésekből, az újabb generációk elmondásból tudta rögzíteni lakóhelye vagy családja háborús történeteit. A legidősebb pályázó, Bagi Miklós azonban saját élményeit írta le, az 1943 őszi bevonulástól az 1944 tavaszi frontra indulásig mutatja be egy faluról a budapesti tüzérlaktanyába bevonult újonc mindennapjait az avatásig. A legfiatalabb résztvevő, egy középiskolás diáklány, Sávai Ágnes, aki nagyapja és keresztapja sorkatonai szolgálatának emlékanyagát gyűjtötte össze.
Örvendetesen sokan felhasználták az otthoni, családi levéltárak anyagát is, és a visszaemlékezésekhez kapcsolódó esetleges kéziratos anyagok másolatait, elsősorban leveleket, de egyéb iratokat, fényképeket, rajzokat is csatoltak a pályázatukhoz.
Az amatőr gyűjtők nagy segítségére lehetnek a néprajzi kutatásnak, ha jó néprajzi adatközlőre vagy értékes forrásanyagra hívják fel a szakkutatás figyelmét. Így történt ez Makkai-Ilkei Ildikó esetében, aki a 2000-es évek elején talált rá Vargyason nagyapja legidősebb testvérének, Ferencnek (szül. 1896.) az I. világháború idején hazaírt több száz levelére. Az 1915 júliusa és 1918 júniusa között íródott leveleket a pályázó beszkennelte, és elküldte egy rövid bevezetővel ellátva, amiből a levelek keletkezésével kapcsolatos legfontosabb információkat ismerhetjük meg. Az Ilkei levelestár kiemelkedik a hasonló, általam ismert I. világháborús levelezések sorából, egyrészt nagyon sok levélről van szó, ezek többsége hosszú üzenet, amelyekben Ilkei Ferenc sok mindenről szót ejt. A beküldött anyag értékét növeli, hogy megőrződtek a válaszlevelek is, sőt a levélíró 1916-ban besorolt, apjának aírt levelei is olvashatóak a gyűjteményben. A pályamű tehát rendkívül értékes I. világháborús dokumentumanyagot adott közre a további feldolgozás és kutatás számára.
Néprajzi dokumentumfilmekkel is lehetett pályázni. Bárány Krisztián több filmet is beküldött, egykori hadifoglyokkal készített filmes interjúin túl Gönyű történetéről készített filmjét. A rómaiak óta lakott település történetének legfontosabb állomásait (a római limes vonalán elhelyezkedő település régészeti leletei, a vizahalászat nyomai a településen, a vízimalmok, hajómalmok jelentősége, a helybeli hajós családok története, az I. és II. világháború történései Gönyűn) kíséri végig a film, összevetve a régészeti leletek anyagát és az írásos, egyrészt a levéltári forrásokban megmaradt momentumokat, másrészt a családi iratokat és fényképeket a szóbeliségben élő emlékekkel. Néprajzilag a gönyűi hajósokkal készített beszélgetések értékelhetőek leginkább. A megszólalók saját és családjaik 20. századi élményeit mesélik el a kamerák előtt, amelyek nyomán megelevenedik Gönyű és a dunai folyami hajózás 20. századi magyarországi története.
A magyar népköltészet bármelyik prózai vagy verses műfajában vártunk gyűjtéseket (mese, hiedelemmonda, történeti monda, anekdota, szólás, találós, ima, ráolvasás stb.) a pályázatra. Szívesen fogadtuk volna a folklór mai műfajait is (városi monda, képtelen történetek, vicc stb). Nem csak a szóbeliségben élő, hanem a népi írásbeliség jelenségeinek (emlékvers, sírfelirat, hírvers stb) gyűjtésére is buzdítottunk a felhívásban. Népköltészeti gyűjtések azonban kizárólag az anekdota műfajában és a gyermekfolklór témakörében érkeztek. Két észrevételem lenne a szövegfolklorisztikai gyűjtésekkel kapcsolatban. Az egyik, hogy a pályázók között örvendetesen sok a pedagógus, ahogy ez az amatőr néprajzi gyűjtések történetében mindig is jellemző volt. A kutatás számára nagyon hasznos volna, ha a gyerekfolklór adatokat a tanítók, tanárok nem csak az idősebb korosztálytól gyűjtenék, hanem saját tanítványaik, a mostani iskoláskorúak szájából elhangzó, nem a tankönyvekből megtanult mondókákat, kiszámolókat, beugratókat, képtelen történeteket, vicceket stb. írnák le.
A néprajzi gyűjtés alapvető kritériuma, hogy a hallottakat eredeti formában kell rögzíteni és lejegyezni. A folklórgyűjtés és az archiválás szempontjából nélkülözhetetlen az egyes történetek szószerinti leírása, még akkor is, ha azok magukon őrzik az elhangzás esetlegességeit, a modern technikai eszközök, a digitális hangrögzítők ebben segítséget nyújtanak. Lejegyzéskor mindig fel kell tüntetni, hogy ki és mikor mondta azt, amit rögzítettünk. Nem elég, hogy a szövegközlések után, felsoroljuk az adatközlők nevét és az adatait. Minden egyes adatnál, szövegnél jelezni kell, hogy azt ki és mikor mondta. Nem lehet summázatát adni a többektől is hallottaknak azzal, hogy „Felénk ezt így mondják”. Arra is volt és van lehetőség, hogy valaki a saját maga folklórtudását, történetesen az általa tudott anekdotákat küldi be a pályázatra, de fontos, hogy ezt mondjuk ki, írjuk le.
Szervezőknek és résztvevőknek egyaránt szívből gratulálok, és örülök, hogy bírálóként részese lehettem az I. Tradíció néprajzi gyűjtőpályázatnak. Kívánom, hogy mielőbb sikerüljön folytatni és újabb amatőr néprajzi pályázatot kiírni, valamit folytatni mindig könnyebb, mint ismét újrakezdeni.
[*] Elhangzott 2013. június 22-én a Magyar Néprajzi Társaság I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat ünnepélyes eredményhirdető rendezvényén a Néprajzi Múzeumban.
Az I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázatra beérkezett pályamunkák értékelése szövegfolklorista szemmel[*]
Nagy öröm látni, hogy sem a júniusi kánikula, sem a nagy távolság – hiszen sokan az ország különböző pontjairól, sőt a határon túlról érkeztek Budapestre a Néprajzi Múzeumba – nem jelentett akadályt, és a pályázók nagy számban eljöttek az I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat eredményhirdetésére. Bizonytékát adva, hogy az önkéntességben, az amatőr gyűjtőmozgalomban mennyi erő és lehetőség rejtőzik. Minden elismerés megilleti a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtő Szakosztályának vezetését, Paál Zsuzsanna elnököt és a titkárokat, Baksa Brigittát és Birinyi Józsefet, hogy 2010 után két év kimaradással sikerült újra meghirdetni egy országos önkéntes néprajzi gyűjtőpályázatot, immáron a Magyar Néprajzi Társaság szervezésében.
Minden közösségnek megvannak a maga történetei, legyen szó egy népről, népcsoportról, vagy egy kisebb közösségről, egy faluról vagy egy családról. Kurt Ranke germanista, szövegfolklór kutató használta először a homo narrans (Kategorienprobleme der Volksprosa. Fabula, 1967. 9. 4–12) a történetmondó, -mesélő ember kifejezést. Különösen az 1990-es évektől vált népszerűvé a folklorisztikában az embert történetmesélő habitusa alapján megnevező kategória, számos elemzés fókuszába a történetmondás és a történetek értelmezése a került. Napjainkig fontos kutatási irány a narratívumok tanulmányozása az elbeszélő szemszögéből, a történetmondás céljainak, következményeinek, a történetmondással kapcsolatos attitűdöknek a vizsgálata. A szövegfolkloristák nemzetközi társaságának (International Society for Folk Narrative Research) 2013-as vilniusi konferenciáján az egyik szekció a homo narrans címet viselte és az előadók többek között ezeket a témaköröket járták körül. A személyes és közösségi létünket tagoló események, ünnepek a múltra való visszatekintésre ösztönöznek minket. Az emlékezés nem csak felidézi, hanem magyarázza is a múltat, a jelent a múlt folytatásaként fogadtatja el, emlékeinkből erőt meríthetünk, építkezhetünk. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy a családi összejövetelek, ünnepek alkalmat adnak arra, hogy felidézzük a család jól ismert, sokat hallott történeteit, mégis jólesik újra hallani azokat és ezzel is megerősíteni összetartozásérzésünket. Az ember természetes igénye, hogy gondolatait, tapasztalatait történetekbe foglalva mondja el. A Tradíció pályázatra érkező munkák értékelésekor két témacsoportnak voltam a felelőse, a rendkívül népszerű Emlékezünk (23 pályázat) és a viszonylag kevés pályamunkát (4 pályázat) eredményező Népköltészet csoportoknak. Az Emlékezünk témakörbe személyes, családi vagy egy kisebb közösség, település fontos eseményeit megörökítő visszaemlékezéseket vártunk. Pályázni lehetett annak bemutatásával is, hogy egy helyi közösség, falu miként őrzött meg egy nevezetes esetet (helynevekben, falukrónikákban, emléktáblán, emlékművel, helyi megemlékezésekkel, ünnepségekkel) az emlékezetében. A pályamű lehetett akár a saját életút, vagy azon belül egy kiemelt, fontos életszakasz felidézése, leírása (önéletírás) vagy az élmények egykorú rögzítése (napló), de lehetett mások visszaemlékezéseinek (életútinterjú) lejegyzése, illetve ezek elemzése, feldolgozása. A visszaemlékezések szólhattak akár a mindennapokról, akár a nagy történelmi sorsfordulók (háborúk, kitelepítések, kollektivizálás, 1956) helyi megnyilvánulásairól, történéseiről. A néprajzi gyűjtés kritériumának akkor felelt meg a pályázat, ha az élménytörténeteket nem átdolgozásban küldte el a pályázó, hanem minden esetben szószerinti lejegyzésben, ahogy az adatközlőtől hallotta.
A háborúk emlékanyagának feltárása több tudományág, többek között a néprajztudomány számára is nagyon fontos kutatási terület. Vártuk az elmúlt évtizedek, vagy akár évszázad katonaéletére, katonai hagyományaira, szokásaira és rituáléira való visszaemlékezéseket is. Nagyon jó kiindulópont egy önkéntes néprajzi gyűjtő számára, hogy elsőként saját családtagjai, rokonai háborús élménytörténeteit jegyzi le. Sajnos a II. világháborút, fogságot megjártak közül ma már csak kevesen élnek, több pályázó így csak másodlagos közlésekből, az újabb generációk elmondásból tudta rögzíteni lakóhelye vagy családja háborús történeteit. A legidősebb pályázó, Bagi Miklós azonban saját élményeit írta le, az 1943 őszi bevonulástól az 1944 tavaszi frontra indulásig mutatja be egy faluról a budapesti tüzérlaktanyába bevonult újonc mindennapjait az avatásig. A legfiatalabb résztvevő, egy középiskolás diáklány, Sávai Ágnes, aki nagyapja és keresztapja sorkatonai szolgálatának emlékanyagát gyűjtötte össze.
Örvendetesen sokan felhasználták az otthoni, családi levéltárak anyagát is, és a visszaemlékezésekhez kapcsolódó esetleges kéziratos anyagok másolatait, elsősorban leveleket, de egyéb iratokat, fényképeket, rajzokat is csatoltak a pályázatukhoz.
Az amatőr gyűjtők nagy segítségére lehetnek a néprajzi kutatásnak, ha jó néprajzi adatközlőre vagy értékes forrásanyagra hívják fel a szakkutatás figyelmét. Így történt ez Makkai-Ilkei Ildikó esetében, aki a 2000-es évek elején talált rá Vargyason nagyapja legidősebb testvérének, Ferencnek (szül. 1896.) az I. világháború idején hazaírt több száz levelére. Az 1915 júliusa és 1918 júniusa között íródott leveleket a pályázó beszkennelte, és elküldte egy rövid bevezetővel ellátva, amiből a levelek keletkezésével kapcsolatos legfontosabb információkat ismerhetjük meg. Az Ilkei levelestár kiemelkedik a hasonló, általam ismert I. világháborús levelezések sorából, egyrészt nagyon sok levélről van szó, ezek többsége hosszú üzenet, amelyekben Ilkei Ferenc sok mindenről szót ejt. A beküldött anyag értékét növeli, hogy megőrződtek a válaszlevelek is, sőt a levélíró 1916-ban besorolt, apjának aírt levelei is olvashatóak a gyűjteményben. A pályamű tehát rendkívül értékes I. világháborús dokumentumanyagot adott közre a további feldolgozás és kutatás számára.
Néprajzi dokumentumfilmekkel is lehetett pályázni. Bárány Krisztián több filmet is beküldött, egykori hadifoglyokkal készített filmes interjúin túl Gönyű történetéről készített filmjét. A rómaiak óta lakott település történetének legfontosabb állomásait (a római limes vonalán elhelyezkedő település régészeti leletei, a vizahalászat nyomai a településen, a vízimalmok, hajómalmok jelentősége, a helybeli hajós családok története, az I. és II. világháború történései Gönyűn) kíséri végig a film, összevetve a régészeti leletek anyagát és az írásos, egyrészt a levéltári forrásokban megmaradt momentumokat, másrészt a családi iratokat és fényképeket a szóbeliségben élő emlékekkel. Néprajzilag a gönyűi hajósokkal készített beszélgetések értékelhetőek leginkább. A megszólalók saját és családjaik 20. századi élményeit mesélik el a kamerák előtt, amelyek nyomán megelevenedik Gönyű és a dunai folyami hajózás 20. századi magyarországi története.
A magyar népköltészet bármelyik prózai vagy verses műfajában vártunk gyűjtéseket (mese, hiedelemmonda, történeti monda, anekdota, szólás, találós, ima, ráolvasás stb.) a pályázatra. Szívesen fogadtuk volna a folklór mai műfajait is (városi monda, képtelen történetek, vicc stb). Nem csak a szóbeliségben élő, hanem a népi írásbeliség jelenségeinek (emlékvers, sírfelirat, hírvers stb) gyűjtésére is buzdítottunk a felhívásban. Népköltészeti gyűjtések azonban kizárólag az anekdota műfajában és a gyermekfolklór témakörében érkeztek. Két észrevételem lenne a szövegfolklorisztikai gyűjtésekkel kapcsolatban. Az egyik, hogy a pályázók között örvendetesen sok a pedagógus, ahogy ez az amatőr néprajzi gyűjtések történetében mindig is jellemző volt. A kutatás számára nagyon hasznos volna, ha a gyerekfolklór adatokat a tanítók, tanárok nem csak az idősebb korosztálytól gyűjtenék, hanem saját tanítványaik, a mostani iskoláskorúak szájából elhangzó, nem a tankönyvekből megtanult mondókákat, kiszámolókat, beugratókat, képtelen történeteket, vicceket stb. írnák le.
A néprajzi gyűjtés alapvető kritériuma, hogy a hallottakat eredeti formában kell rögzíteni és lejegyezni. A folklórgyűjtés és az archiválás szempontjából nélkülözhetetlen az egyes történetek szószerinti leírása, még akkor is, ha azok magukon őrzik az elhangzás esetlegességeit, a modern technikai eszközök, a digitális hangrögzítők ebben segítséget nyújtanak. Lejegyzéskor mindig fel kell tüntetni, hogy ki és mikor mondta azt, amit rögzítettünk. Nem elég, hogy a szövegközlések után, felsoroljuk az adatközlők nevét és az adatait. Minden egyes adatnál, szövegnél jelezni kell, hogy azt ki és mikor mondta. Nem lehet summázatát adni a többektől is hallottaknak azzal, hogy „Felénk ezt így mondják”. Arra is volt és van lehetőség, hogy valaki a saját maga folklórtudását, történetesen az általa tudott anekdotákat küldi be a pályázatra, de fontos, hogy ezt mondjuk ki, írjuk le.
Szervezőknek és résztvevőknek egyaránt szívből gratulálok, és örülök, hogy bírálóként részese lehettem az I. Tradíció néprajzi gyűjtőpályázatnak. Kívánom, hogy mielőbb sikerüljön folytatni és újabb amatőr néprajzi pályázatot kiírni, valamit folytatni mindig könnyebb, mint ismét újrakezdeni.
[*] Elhangzott 2013. június 22-én a Magyar Néprajzi Társaság I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat ünnepélyes eredményhirdető rendezvényén a Néprajzi Múzeumban.
Tátrai Zsuzsanna: A szokásanyag megjelenése és megújulása a pályázatok tükrében
Nagy öröm számomra, hogy a Magyar Néprajzi Társaság TRADÍCIÓ Néprajzi Gyűjtőpályázatának első ünnepélyes eredményhirdető rendezvényén részt vehetek. Azért is különleges öröm ez számomra, mert négy évtizeden át voltam a Néprajzi Múzeum által szervezett Önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázat bírálóbizottsági tagja és szomorúan tapasztaltam, hogy az évenként meghirdetett pályázat ritkult, majd megszűnt.
Önkéntes néprajzi gyűjtőknek köszönhetjük a szakmánk, tudományunk kibontakozását, hiszen a 19. századi önkéntes gyűjtők anyagának közre adásával, feldolgozásával lett tudós folkloristává Erdélyi János, Kriza János, Ipolyi Arnold, Kiss Áron, Kálmány Lajos. Már a 19. században is akadtak lelkes fiatalok, akik tanáraik vezetésével gyűjtötték a hagyományokat. A legjobb gyűjtéseket annak idején a néprajzi szakfolyóiratok is közölték.
1952-től indult a Néprajzi Múzeum és a Népművészeti Intézet szervezésében a már említett országos pályázat. Az első eredményeket „Népünk hagyományai” címmel gyűjteményes kötetben adták közre.
1959-től az MTA Nyelvtudomány Intézetével közösen hirdették meg a pályázatot és ekkor került az elnevezésébe a nyelvjárás is, és lett Önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázat. A gyűjtést kérdőívekkel, útmutatókkal segítették.
A vidéki múzeumok által meghirdetett pályázatokból a díjazottakat továbbították Budapestre, de voltak, akik egyenesen ide a Néprajzi Múzeumba küldték anyagaikat.
A Néprajzi Társaság Önkéntes Néprajzi Gyűjtőszakosztálya igyekezett a legjobb pályázatokat előadások formájában is bemutatni az érdeklődőknek. Országos találkozókat rendeztek több korabeli más intézménnyel együtt.
A legkiválóbb gyűjtőket a Néprajzi Társaság 1969 óta Sebestyén Gyula Emlékéremmel tűnteti ki.
Az önkéntes néprajzi gyűjtés eredményei a helyi múzeumok adattárát és központilag a Néprajzi Múzeum adattárát gazdagítják. Ezzel lehetővé válik, hogy akár kutató, akár pedagógus, akár diák bármely néprajzi témáról, bármely faluról, tájegységről autentikus forrásanyaghoz jusson. Az adattár megőrzi és hozzáférhetővé teszi az érdeklődök számára a legjobb pályamunkákat. Meg kell jegyeznem, hogy egykori diák önkéntes néprajzi gyűjtőkből nem egyszer ismert néprajzos szakember lett.
Érthető meglepetést és örömöt jelentett számomra, mikor Paál Zsuzsanna a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtő Szakosztályának elnöke megkeresett azzal, hogy a több éve szünetelő pályázatot TRADÍCIÓ Néprajzi Gyűjtőpályázat néven indítja el. Ez az új gyűjtőpályázat nem a régi 60 éven át működő Önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat egyenes folytatása. A Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat a 21. század pályázata. Paál Zsuzsanna a szakosztály titkárával Baksa Brigittával karöltve újragondolták és alaposan átgondolták, hogy jelen körülmények, a mai kihívások milyen lehetőséget teremtenek arra, hogy az első Tradíció pályázatot legalább annyi évtizeden át rendszeresen lehessen kiírni, mint elődjét. Aki kétkedett, hitetlenkedett az önkéntes néprajzi gyűjtőpályázatban, arra keményen rácáfoltak a pályázók, a remek pályázatok. Ennek az is a magyarázata, hogy ez a pályázat kitárta a kapukat, mind tematikában, mind a pályázók tekintetében. Eddig nem szerepelt a néprajzoktatás, melyben különösen felhívják a figyelmet a helyi hagyományok gyűjtésére és a tanulókkal való megismertetésére, a gyűjtőszakkörök tapasztalatainak a megismertetésére.
Új dolog az is, hogy nincsenek kizárva a pályázási lehetőségből a néprajzos szakemberek sem. Ugyancsak öröm, hogy határon túli magyar pályázatok is szép számmal érkeztek.
Meg kell jegyeznem, Paál Zsuzsanna a bírálat munkájába bevonta a különböző intézményekben dolgozó szakembereket, illetve azokat is, akik már nem dolgozhatnak aktívan, de számított a tapasztalataikra. Személy szerint ez utóbbiért én is külön köszönettel tartozom.
Nem kívánom a pályázatra kiírt 12 témában rejlő újszerűségeket elemezni, mert erre most nincs idő, így rátérek arra, hogy a szokásanyaggal kapcsolatosan milyen tapasztalatokat szereztem.
A népszokások gyűjtése évtizedeken át az egyik legnépszerűbb témakör volt. Mára ez sok tekintetben átalakult, megváltozott. A népszokások kutatása hagyományosan a folklór részeként szerepel, de azt mindannyian tudjuk, hogy a népszokásokat a zene, a tánc, a népköltészet, néphit, társadalom, viselet, táplálkozás, stb. hagyományai alakítják, változtatják. Így nemcsak a szokások, hiedelmek vallásosság (8) kategóriában találunk a tematikához tartozó kitűnő adatokat, pl. a néprajzoktatás és gyűjtőszakkörök (1) kategóriába szerepel a molnárkalács sütővasak bemutatása; Onga község népi gyermekjátékai; a táplálkozás (4) kategóriában a lakodalmi vaníliás perec; a szegvári lakodalmas kalács; a népköltészet kategóriában (10) szerepelnek a gyermekmondókák Gagyból.
A szokások, hiedelmek vallásosság ( 8) csoportba tartozó pályamunkák többsége a vallási néprajz körébe sorolható. A vallási néprajz ma már nem tartozik az elhallgatott vagy megtűrt kategóriába. Kedveltsége a pályázók körében mutatja, hogy ezen a téren még sok az adósság is. A pályaművek a pályázatok íróinak személyes felkészültsége végzettsége nyomán a búcsú, zarándokút, csatkai öltöztetős Mária, nagyheti ájtatosság, a vallási élet aktivistáiról szólnak.
Végezetül ismételten hangsúlyoznom kell, hogy a Tradíció pályázat a 21. század pályázata, ahol az anyagok digitalizálva éppúgy bekerültek, mint nyomtatott formában, ahol a jelen technikai lehetőségének megfelelően CD, DVD egészíti ki a gyűjtéseket, feldolgozásokat.
Még néhány évtizeddel ezelőtt sok olyan önkéntes gyűjtőnk volt, akik íráshoz nem szokott nehézkes kézzel, kockás füzetekbe rótták ceruzával az emlékeiket. Mára sokfelé megkopott az emlékezet, nem élnek az egykori önkéntes néprajzi gyűjtő tanítók, papok, parasztemberek és asszonyok, felnőttek az egykori diák pályázók, de mégis él a hagyományaink iránti érdeklődés.
A cél nemcsak a múlt megismerése, megőrzése, hanem a jövő építése, a hagyományokból merítve a kisebb és nagyobb közösségekben.
Nem túlzás, ha azt mondjuk minden pályázó hozzájárul ahhoz, hogy éppen az általa gyűjtött, megörökített hagyomány akár tudományos, akár praktikus, oktatói céllal életre keljen. Köszönet érte!
Elhangzott 2013. június 22-én a Magyar Néprajzi Társaság I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat ünnepélyes eredményhirdető rendezvényén a Néprajzi Múzeumban.
Vasvári Zoltán etnográfus is értékeli a 2013-ban benyújtott pályamunkákat:
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az idei, I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázaton közel két tucat pályaművet bírálhattam, és még ugyanannyiba tekinthettem bele, közelebbről is megismerve azokat. A pályázatra 12 kategóriában 133 pályamű érkezett, a legnépesebb kategória, amelynek dolgozatait zsűriztem, a 2. számú volt, ha jól számoltam, 24 pályaművel. Ebben az Emlékezzünk címmel meghirdetett kategóriában a történeti emlékezetre, a személyes emlékekre vonatkozó visszaemlékezéseket, önéletírásokat, naplókat, levelezéseket, falukrónikákat, saját élmények vagy mások visszaemlékezéseinek lejegyzéseit (interjúk, önéletírások) várták a kiírók, különös tekintettel a katonaéletre: világháborús levelek, tábori levelezőlapok, hadifogoly naplók, katona-, front- és hadifogoly visszaemlékezések.
Korábban is meggyőződésem volt, és többször el is mondhattam különböző fórumokon, többek között az Önkéntes Gyűjtői Szakosztály ülésein is, hogy ez a folklór és oral history határán mozgó témakör nagyszerű lehetőséget nyújt az amatőr gyűjtők számára. Ez a mostani pályázat újra megerősített ebben, kiváló pályaművek születtek a témakörben.
A pályaművek szerzői között voltak idős visszaemlékezők, akik fiatalkoruk, katona- és hadifogoly éveik történetét osztották meg velünk, megrázó életsorsokat bemutatva. Leírt történeteiket a megélt saját életsors hitelesíti. Ezek az első kézből származó visszaemlékezések olyan kor- és mentalitástörténeti dokumentumok, amelyek szinte semmilyen más módon meg nem világítható képet adnak közelmúltunk egy-egy tragikus szeletéről, kiváló forrásanyagot szolgáltatva a folklorista, a társadalomnéprajz-kutató, de a történész és a mentalitáskutató számára is. E pályaművek közül kiemelkedett Bagi Miklós munkája.
Fiatalabb és tapasztaltabb önkéntes gyűjtők remek érzékkel kutattak fel és választottak interjúalanyokat, csúnya műszóval adatközlőket, akiktől a néprajzosok számára fontos forrásanyagokat tártak fel. Köszönet érte.
Egészen fantasztikus forrásanyag érkezett Makkai-Ilkei Ildikótól, aki a 2000-es évek elején talált rá Vargyason nagyapja legidősebb testvérének, Ferencnek az I. világháborúban hazaírt több száz levelére. A pályamű felbecsülhetetlen értékű személyes I. világháborús dokumentumanyagot ad közre levelek formájában. Az egész anyag későbbi részletes feldolgozása, elemzése és értékelése akár egy kismonográfia elkészültének lehetőségét is előrevetíti.
Külön örömet jelentett, hogy a kategóriában ifjúsági pályázó, 9.-es középiskolás – Sávai Ágnes – kiemelkedő színvonalú dolgozatát is olvashattam, aki az 1960-as és a rendszerváltozás utáni, 1990-es évekbeli sorkatonai szolgálat családi emlékanyagát gyűjtötte fel, és még saját reflexiók megfogalmazására is vállalkozott. Dolgozatának felépítése, stílusa, megfogalmazásai a korosztálytól elvárható szintet messze meghaladják, példásak. A szerző nemcsak leírja, idézi az adatközlői szavait, de megpróbálja elemezni és értelmezni is azokat, és saját reflexióit is közli. Nem csupán forrásanyagot ad, de értelmezi is azt, és állást foglal egy élő társadalmi kérdésben.
Az örömteli tény rögzítése után, hogy kiváló pályaművek érkeztek, értékes forrásanyaggal gazdagodott az Ethnológiai Adattár és az egész magyar néprajzos társadalom, engedtessék meg, hogy néhány kritikai megjegyzést is tegyek, a jobbítás szándékával, a további pályázatok még eredményesebb elkészítése érdekében.
Mindenekelőtt nagyon egyetértek Küllős Imola (tanárnőnek) több bírálatában is megfogalmazott gondolatával: „Az önkéntes néprajzi gyűjtőnek ui. a minél színvonalasabb és objektívebb adatok feltárása, nem pedig a tudományos következtetések levonása a feladata.” Magam is úgy látom, hogy a legértékesebb pályaművek ebben a szellemben születtek. Természetesen az amatőr, önkéntes gyűjtő is vállalkozhat a felgyűjtött anyag elemzésére, értelmezésére, következtetések levonására, de ilyenkor feltétlenül szükségesnek látszik a szakirodalommal való megismerkedés és/vagy képzett szakemberrel való konzultáció. Az Önkéntes Gyűjtői Szakosztály éppen ebben szeretne az amatőr gyűjtők segítségére lenni.
Saját bírálati tapasztalataim alapján szerencsére azt mondhatom, hogy csak néhány esetben találkoztam olyan pályaművel, amelyben a szerző nem kellően megalapozott, „konstrukció”-jellegűnek tűnő hipotézisekből, prekoncepciókból indult ki, és mintha azokhoz kereste volna az igazolást az egyébként kiváló gyűjtéseivel, mint fordítva, a gyűjtésekből kiindulva próbálkozott volna értelmezéssel. Természetesen nem tagadom a tudományos munkában a hipotézisek jelentőségét, de azon amatőr gyűjtőket, akik ilyenek felállítására vállalkoznak, a szakirodalom mélyebb megismerésére buzdítanám.
A terjedelmi szempontból egészen szélsőséges esetekkel találkoztam: 3-5 oldalas, inkább csak témafelvetésnek tekinthető dolgozatok mellett 50-100 oldalas, komoly gyűjtésre alapozott, hivatkozásokkal és szakirodalommal ellátott munkák is érkeztek. Ez megnehezítette a bíráló munkáját, mert akadtak a rövidebb pályaművekben is nagyon értékes részletek, míg egyes hosszabb dolgozatok nagyobb része inkább általános megfogalmazásokat, közhelyszerű igazságokat tartalmazott a köztük megbúvó fontos forrásanyagok mellett.
A most rövidebb dolgozatokkal jelentkezőket arra bíztatnám, hogy folytassák a gyűjtést, a forrásfeltárást, egészítsék ki újabb interjúkkal, gyűjtésekkel anyagaikat, esetleg vállalkozzanak párhuzamosan vagy mások által gyűjtött anyagok összevetésére is. A hosszabb dolgozatok szerzőit pedig óvnám a túlzott és indokolatlan általánosításoktól.
Végül még egy gondolat a néprajzos gyűjtő moralitásáról, a tudomány etikájáról. A magyar néprajz története során – mint arra Voigt Vilmos professzor úr többször felhívta a figyelmet – mindig, még a legvadabb időkben is, távol tartotta magát az ideológiai befolyásolástól. Mindig próbált megmaradni a tudomány sine ira et studio elvénél (harag és elfogultság nélkül, pártatlanul. Tacitus Annaleséből). Egy-két pályaműben találkoztam azzal, hogy a szerzőt néha elragadta megfogalmazásaiban a nyilván magyarázható indulat, és tudományos ismeretterjesztő szándékához méltatlan megfogalmazásokkal is élt. Sőt, arra is volt példa, hogy – szerintem elfogultsága okán – nem értelmezett helyesen, vagy szándékosan félreértelmezett egy forrást. Úgy gondolom, ezeket a szerencsére kivételnek számító félrecsúszásokat a szerzők tragikus életsorsa magyarázza, tulajdonképpen a néprajzos, a mentalitástörténész számára ezek is fontos adalékok, mégis azt gondolom, az ilyen megfogalmazásokkal kár lerontani egy egyébként kitűnő gyűjtésre alapozott pályamű hitelét.
Zárásként a magam nevében gratulálok minden pályázónak, külön tisztelettel a kiemelten díjazottaknak, és mindenkit arra buzdítok, hogy folytassa a magyar néprajz, a honismeret számára felbecsülhetetlen értékű munkáját, amelyhez a magam és a Magyar Néprajzi Társaság minden segítségét felajánlom.
Elhangzott 2013. június 22-én a Magyar Néprajzi Társaság I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat ünnepélyes eredményhirdető rendezvényén a Néprajzi Múzeumban.
Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy az idei, I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázaton közel két tucat pályaművet bírálhattam, és még ugyanannyiba tekinthettem bele, közelebbről is megismerve azokat. A pályázatra 12 kategóriában 133 pályamű érkezett, a legnépesebb kategória, amelynek dolgozatait zsűriztem, a 2. számú volt, ha jól számoltam, 24 pályaművel. Ebben az Emlékezzünk címmel meghirdetett kategóriában a történeti emlékezetre, a személyes emlékekre vonatkozó visszaemlékezéseket, önéletírásokat, naplókat, levelezéseket, falukrónikákat, saját élmények vagy mások visszaemlékezéseinek lejegyzéseit (interjúk, önéletírások) várták a kiírók, különös tekintettel a katonaéletre: világháborús levelek, tábori levelezőlapok, hadifogoly naplók, katona-, front- és hadifogoly visszaemlékezések.
Korábban is meggyőződésem volt, és többször el is mondhattam különböző fórumokon, többek között az Önkéntes Gyűjtői Szakosztály ülésein is, hogy ez a folklór és oral history határán mozgó témakör nagyszerű lehetőséget nyújt az amatőr gyűjtők számára. Ez a mostani pályázat újra megerősített ebben, kiváló pályaművek születtek a témakörben.
A pályaművek szerzői között voltak idős visszaemlékezők, akik fiatalkoruk, katona- és hadifogoly éveik történetét osztották meg velünk, megrázó életsorsokat bemutatva. Leírt történeteiket a megélt saját életsors hitelesíti. Ezek az első kézből származó visszaemlékezések olyan kor- és mentalitástörténeti dokumentumok, amelyek szinte semmilyen más módon meg nem világítható képet adnak közelmúltunk egy-egy tragikus szeletéről, kiváló forrásanyagot szolgáltatva a folklorista, a társadalomnéprajz-kutató, de a történész és a mentalitáskutató számára is. E pályaművek közül kiemelkedett Bagi Miklós munkája.
Fiatalabb és tapasztaltabb önkéntes gyűjtők remek érzékkel kutattak fel és választottak interjúalanyokat, csúnya műszóval adatközlőket, akiktől a néprajzosok számára fontos forrásanyagokat tártak fel. Köszönet érte.
Egészen fantasztikus forrásanyag érkezett Makkai-Ilkei Ildikótól, aki a 2000-es évek elején talált rá Vargyason nagyapja legidősebb testvérének, Ferencnek az I. világháborúban hazaírt több száz levelére. A pályamű felbecsülhetetlen értékű személyes I. világháborús dokumentumanyagot ad közre levelek formájában. Az egész anyag későbbi részletes feldolgozása, elemzése és értékelése akár egy kismonográfia elkészültének lehetőségét is előrevetíti.
Külön örömet jelentett, hogy a kategóriában ifjúsági pályázó, 9.-es középiskolás – Sávai Ágnes – kiemelkedő színvonalú dolgozatát is olvashattam, aki az 1960-as és a rendszerváltozás utáni, 1990-es évekbeli sorkatonai szolgálat családi emlékanyagát gyűjtötte fel, és még saját reflexiók megfogalmazására is vállalkozott. Dolgozatának felépítése, stílusa, megfogalmazásai a korosztálytól elvárható szintet messze meghaladják, példásak. A szerző nemcsak leírja, idézi az adatközlői szavait, de megpróbálja elemezni és értelmezni is azokat, és saját reflexióit is közli. Nem csupán forrásanyagot ad, de értelmezi is azt, és állást foglal egy élő társadalmi kérdésben.
Az örömteli tény rögzítése után, hogy kiváló pályaművek érkeztek, értékes forrásanyaggal gazdagodott az Ethnológiai Adattár és az egész magyar néprajzos társadalom, engedtessék meg, hogy néhány kritikai megjegyzést is tegyek, a jobbítás szándékával, a további pályázatok még eredményesebb elkészítése érdekében.
Mindenekelőtt nagyon egyetértek Küllős Imola (tanárnőnek) több bírálatában is megfogalmazott gondolatával: „Az önkéntes néprajzi gyűjtőnek ui. a minél színvonalasabb és objektívebb adatok feltárása, nem pedig a tudományos következtetések levonása a feladata.” Magam is úgy látom, hogy a legértékesebb pályaművek ebben a szellemben születtek. Természetesen az amatőr, önkéntes gyűjtő is vállalkozhat a felgyűjtött anyag elemzésére, értelmezésére, következtetések levonására, de ilyenkor feltétlenül szükségesnek látszik a szakirodalommal való megismerkedés és/vagy képzett szakemberrel való konzultáció. Az Önkéntes Gyűjtői Szakosztály éppen ebben szeretne az amatőr gyűjtők segítségére lenni.
Saját bírálati tapasztalataim alapján szerencsére azt mondhatom, hogy csak néhány esetben találkoztam olyan pályaművel, amelyben a szerző nem kellően megalapozott, „konstrukció”-jellegűnek tűnő hipotézisekből, prekoncepciókból indult ki, és mintha azokhoz kereste volna az igazolást az egyébként kiváló gyűjtéseivel, mint fordítva, a gyűjtésekből kiindulva próbálkozott volna értelmezéssel. Természetesen nem tagadom a tudományos munkában a hipotézisek jelentőségét, de azon amatőr gyűjtőket, akik ilyenek felállítására vállalkoznak, a szakirodalom mélyebb megismerésére buzdítanám.
A terjedelmi szempontból egészen szélsőséges esetekkel találkoztam: 3-5 oldalas, inkább csak témafelvetésnek tekinthető dolgozatok mellett 50-100 oldalas, komoly gyűjtésre alapozott, hivatkozásokkal és szakirodalommal ellátott munkák is érkeztek. Ez megnehezítette a bíráló munkáját, mert akadtak a rövidebb pályaművekben is nagyon értékes részletek, míg egyes hosszabb dolgozatok nagyobb része inkább általános megfogalmazásokat, közhelyszerű igazságokat tartalmazott a köztük megbúvó fontos forrásanyagok mellett.
A most rövidebb dolgozatokkal jelentkezőket arra bíztatnám, hogy folytassák a gyűjtést, a forrásfeltárást, egészítsék ki újabb interjúkkal, gyűjtésekkel anyagaikat, esetleg vállalkozzanak párhuzamosan vagy mások által gyűjtött anyagok összevetésére is. A hosszabb dolgozatok szerzőit pedig óvnám a túlzott és indokolatlan általánosításoktól.
Végül még egy gondolat a néprajzos gyűjtő moralitásáról, a tudomány etikájáról. A magyar néprajz története során – mint arra Voigt Vilmos professzor úr többször felhívta a figyelmet – mindig, még a legvadabb időkben is, távol tartotta magát az ideológiai befolyásolástól. Mindig próbált megmaradni a tudomány sine ira et studio elvénél (harag és elfogultság nélkül, pártatlanul. Tacitus Annaleséből). Egy-két pályaműben találkoztam azzal, hogy a szerzőt néha elragadta megfogalmazásaiban a nyilván magyarázható indulat, és tudományos ismeretterjesztő szándékához méltatlan megfogalmazásokkal is élt. Sőt, arra is volt példa, hogy – szerintem elfogultsága okán – nem értelmezett helyesen, vagy szándékosan félreértelmezett egy forrást. Úgy gondolom, ezeket a szerencsére kivételnek számító félrecsúszásokat a szerzők tragikus életsorsa magyarázza, tulajdonképpen a néprajzos, a mentalitástörténész számára ezek is fontos adalékok, mégis azt gondolom, az ilyen megfogalmazásokkal kár lerontani egy egyébként kitűnő gyűjtésre alapozott pályamű hitelét.
Zárásként a magam nevében gratulálok minden pályázónak, külön tisztelettel a kiemelten díjazottaknak, és mindenkit arra buzdítok, hogy folytassa a magyar néprajz, a honismeret számára felbecsülhetetlen értékű munkáját, amelyhez a magam és a Magyar Néprajzi Társaság minden segítségét felajánlom.
Elhangzott 2013. június 22-én a Magyar Néprajzi Társaság I. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat ünnepélyes eredményhirdető rendezvényén a Néprajzi Múzeumban.